Mandulás-cukkinis sajt

Mindig is imádtam a sajtot, és nagy szívfájdalom volt mikor kiderült, hogy többet nem ehetek. Folyamatosan kísérletezek, vannak jobb, és kevésbé sikeres alkotásaim, de erre nyugodtan elmondhatom, hogy ő maga a SAJT! Imádom!!!! Nagyon nagyon hasonlít az eredetihez, leginkább a trappistához hasonlítanám. 😋😍
Hozzávalók:
15 dkg mandula
10 dkg cukkini felaprítva
15 dkg kesudió
1 zellerszár felaprítva
3 cikk fokhagyma
4 ek sörélesztő pehely
1,5 tk só
2000 mg C vitamin (aszkorbinsav por)
1 púpozott ek agaragar
2,3 dl víz
1 ek olaj, a forma kiolajozásához
A kéreghez néhány evőkanál szárított oregánó.
Legelőször érdemes a formát előkészíteni: Ecsettel végig kiolajoztam, majd megszórtam oregánóval, és egyenletesen eloszlattam az alján és az oldalán.
Az összes hozzávalót aprítóba tettem, és igyekeztem homogénné aprítani. Közben elkevertem a hideg vízben az agaragart, és lassú tűzön elkezdtem forralni. 2-3 percet főtt, állandóan kevergettem egy pici kézi habverővel. Utána gyorsan beleöntöttem a többiekhez, és az aprítóval alaposan összedolgoztattam őket.
Beletöltöttem a formákba, vizes kanállal a tetejét elegyengettem, és 1 óra múlva már magától kiesett a kis tálból, mikor felfelé fordítottam.
Szeletelhető, és óvatosan reszelhető is 😉
Természetesen ebből is készítettem a szomszédasszonyomnak, mert imádja a vegán sajtjaimat 😉

Egészségünkre ❣